Úgy tűnik, a vendéglősök egy része igencsak tiszteli a néphagyományt. Szó szerint értelmezi a torkos csütörtököt. Legalábbis, ami a farsangból maradt ételek elfogyasztásának szokását illeti. Ráadásul még ismerik egyéb elnevezéseit is a jeles napnak: zabáló avagy csonka csütörtök.

Nagyjából ugyanis ennek jegyében állnak neki akciózni, vendéget beetetni. Hiába a szakma józanabbik felének tiltakozása, figyelmeztetése, óvása és így tovább. Mi szerint, nem biztos, hogy efféle kampányokkal kell országimázst teremteni vagy akár csak a vendéglőbe járáshoz szoktatni a népeket. Mert az rendben van, hogy egy ország kultúráját a gasztronómiája nélkül aligha lehet megismerni, de akkor fogadjuk el azt is, hogy a vendéglátás mindenkori sajátos társadalmi tükörkép is. S ebbe a tükörbe mindnyájan belenézünk.

Szép statisztikai adatokat a sorban immáron negyedik Torkos Csütörtök alkalmával is sikerült produkálnia a szervezőknek. Már előre. Beharangozva, hogy mi sem bizonyítja jobban a fergeteges sikert, mint az akcióba hivatalosan jelentkező vendéglátóhelyek számának ugrásszerű növekedése, s tekintélyes nevek megjelenése a listán. (Az első évben alig több mint 400 volt, most megközelítette az 1300-at.)

Hogy emögött miféle társadalmi-gazdasági változások lapulhatnak, mit hozott a szükség, az senkit nem érdekel. Ha növeljük a számokat, akkor sikeresek vagyunk. Meg szociálisak is, hiszen lehetőséget adunk a vendéglőbe nem járó tömegeknek, hogy egyszer egy évben jókora kedvezménnyel vendéggé válhassanak. Feltéve, ha másfél hónappal, de legalábbis hetekkel előbb asztalt foglaltak.

Cserében megígérjük, hogy az a la carte kínálatunkból és állandó italkészletünkből 50 százalék kedvezményt adunk. Minőségi garanciát nem, csak etetést vállalunk, a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Mert így szeretnénk a vendégszámot növelni, hogy ide szokjanak hozzánk. Aztán, hogy mit mihez viszonyítunk, milyen, hallgatólagosan elfogadott manipulációkkal élünk a kínálat és az árak időbeni alakítgatásával, az a mi dolgunk, elvégre senki sem várhatja el tőlünk, hogy Teréz anya kötényéből bújjunk ki.

Lőn akció, s lőn megint botrány. Még jóformán meg sem terítettek sok helyen, amikor az internetes fórumokat már elárasztották a felháborodott, méltatlankodó hozzászólások, bejegyzések a pult innenső oldaláról. Mert a vendég már régen leszokott arról, hogy a legtöbb helyen amúgy sem létező „panaszkönyvbe” írjon, netán a fogyasztóvédőkhöz, kamarákhoz, bármiféle érdekvédelmi szervezethez forduljon. Inkább a pusztába kiálltja szavát, ott legalább a sorstársak meghallják.

Például azt, hogy az asztalfoglaláskor elfelejtették közölni velük, hogy mennyi időt tölthetnek majd az étteremben. Aztán a személyzet mindent elkövetett azért, hogy ez időn belül véletlenül se lakhassanak jól, viszont türelemjátékban bajnokok lehessenek. Hogy az állandó a la carte kínálat az étlapról egyszeriben szórólapokra, a Torkos Csütörtökre nyomtatott alkalmi kiadványokra költözött, de legalábbis valahogy „beszűkült”. Hogy az állandóan készletezett italarzenálba nem tartozik bele az ásványvíz. Hogy nemcsak az árak csappantak a felükre, de az adagok is a tegnapihoz és a holnapihoz képest, bár a minőségtelenséget tekintve, ez még szerencse is lehet. Hogy a konyha a kampány alkalmából felhasználja egész évi zsír- és egyéb elfekvő készletét, ételgyárrá változva. Hogy a pincérek amnéziába esnek alapvető illemtani tanulmányaikat illetően.

A lényeg, hogy a számok valószínűleg növekedni fognak, ország-világ tudtára adhatjuk, mekkora forgalomnövekedést értünk el a jeles napon, hány vendég fordult meg nálunk.

Az ár-érték arányról, kötelező – megemelt – felszolgálási díjakról, netán zseniális műszaki hibákról, melyekről még a személyzet sem tud, legfeljebb a tulajdonos, elégedettségi indexről szó ne essék.

Lesajnálhatjuk majd a tisztességes, ám kisebbségbe szorult versenytársakat, akik igyekeznek a mundér becsületét védeni, betartják a játékszabályokat és valóban vendégül látni (mert ilyen is van), jót s jól adva.

Gyimesi Zsuzsa hvg

Néhány vendégreakció:

„ Asztalfoglaláskor nem tájékoztattak, hogy az étteremben eltölthető idő 100 perc. 25 percig felénk sem nézett senki… Amikor figyelmeztettem a pincért, hogy időnk lejár, de a desszertet nem kaptuk meg, flegmán annyit kérdezett: akkor sztornó, hozzam a számlát?” (Öreg Halász étterem, Bp.)

„Amikor bementünk és helyet foglaltunk, rögtön meglepett, hogy nem találtunk étlapot sehol, ellenben minden asztalon több szórólapszerűséget. Kérdésünkre, hogy mikor kaphatjuk meg az étlapot, az volt a válasz,hogy a szórólapon található ételeket lehet csak megrendelni, az étlapon levőt a Torkos Csütörtök megnövekedett forgalma miatt nem.” (Sir Brian lovagi étterem, Bp.)

„Büfévacsoraként oldották meg az estét, az itallap egy házilag nyomtatott A/4-es lap volt, rajta zanzásítva a máskori kínálat.” (Tündérkert, Bp.)

„Kábé 45 percet kellett várni az ételre. Bőségtál címén két extra vékony csirkemellet, három fél szelet sertéskarajt, két rántott gombafejet, három kanál rizst, tizenkét darab (!) hasábburgonyát és egy adag mirelit hagymakarikát kaptunk. A vacsorának se íze, se bűze nem volt, olajos, íztelen menzakajának mondanám”. (Verne étterem, Bp.)


„A kaja triviális minőségén kívül semmi atrocitás nem ért. Egyedül az árak tartották meg színvonalukat, még így felesben is luxusnak számított…Utólag vettem észre a számlán feltüntetett kötelező 12 % felszolgálási díjat, így rájöttem, hogy az 50 százalékos kedvezményre a borravalóval 24 százalékot adtam.” (Kisbuda Gyöngye, Bp.)


„Sushit szerettünk volna enni, asztalfoglaláskor már csak az olasz részben volt hely, de beírták a foglalásunk mellé, hogy a fogyasztás megoldható, áthozzák. ..Eltelt 45 perc, kerítettünk egy pincért,hogy rendelni szeretnénk. A pincér így szólt: nem mondták nektek, hogy elfogyott a rizsünk? Inni kértünk, hibáztunk! 63 perces várakozás után felálltunk és eljöttünk.” (Il Patio- Planet Sushi Venezia, Bp.)


„Abszolút pozitív csalódás volt, nagyon komoly előítéletekkel, ellenérzésekkel mentem, eddig tudatosan kerültem a torkos csütörtököt, de le a kalapot. Nem mintha az étel annyira jó lett volna, de a személyzet nagyon profi volt, kedvesek, végig bírták, nem felejtettek el semmit. Szemmel láthatóan újrarendezték az asztalokat az alkalomra, minden talpalatnyi helyet kihasználva, a személyzet is papírról tájékozódott. Nagy volt a ricsaj, a közönség sokkal gyengébb volt, mint a személyzet. Amúgy szűkített, de korrekt étlap volt az alkalomra.” (Borssó Bisztró, Bp.)


„Tegnap délben jól szerepeltek, a kiszolgálás figyelmes, a gazdag étlap változatlan volt. A párolt zöldség ugyan kemény volt, de a többi étel megfelelt a hely hírnevének. A számlázás korrekt volt, de a  600 forintos, 3 decis ásványvizekre nem vonatkozott a kedvezmény.” (Kárpátia étterem, Bp.)


„Kiszolgálás és számla korrekt. Jól elkészített adagok, szellemes kombinációk. Csak a szarvasragu leves bizonyult nagyon zsírosnak, ízesítése unalmas, érdektelen volt.” (NH Hotel Manzanas, Bp.)


„ Nagyon gáz ez a torkoskodás, csak győzzem kivárni a salátát. 2,5 órát vártunk egy padlizsán krémre, amit a hűtőből vettek ki.” (Fotocella, Bp.)


„A vargányakrém leves ízesítése jó volt, a kanál megállt benne, de a hőmérséklete akkor bizonyult volna melegnek, ha hűtőfolyadéknak használják. A napi árhoz igazított méretek, az unalom szele lengedezett.” (MTA Klub, Bp.)

Forrás: hvg.hu, homar.blog.hu